Hírek
Split Olympic Week 2010 beszámoló
Szerző: MVSZ
Dátum: 2010. március 18-21. Split (HR)


Az időjárás nem kényeztette el a rendezőket és a versenyzőket a Split Olympic Week nemzetközi versenyen, ahol a tervezett 4 versenynapból csak az utolsó kettőn lehetett futamot tartani.



Szombaton és vasárnap azonban már ideális, 10 – 20 csomós keleti szélben hat színvonalas futam alapján hirdettek eredményt. Az egyenletes szélirány, és a hozzá adódó állandó áramlás már az első futam után meglehetősen egyértelművé tette a taktikát, így most inkább a hajóvezetési készség, a tiszta rajthelyzetek, és a mezőnnyel együtt vitorlázás volt a jó szereplés alapja. Mindegyik osztályban (Finn, Laser, Laser radial, 470) nem nagy létszámú, de színvonalas nemzetközi mezőny állt rajthoz. Az indulók az európai versenyszezon kezdetén reális összehasonlítást kaphattak egymás felkészültségéről a legjobb horvát, francia, osztrák, lengyel, szlovén, cseh, orosz, és természetesen magyar versenyzők alkotta mezőnyben. Tisztán látszott, hogy azok a nemzetek vannak előnyben, akik a téli időszakban is folyamatosan tudtak vízen edzeni. Ennek köszönhetően kiegyenlített hajóvezetési készséggel, állóképességgel, és sebességgel rendelkeztek ahhoz, hogy ezen az egyértelmű pályán következetes jó futameredményeket érjenek el.



A legnépesebb mezőny a Laser Standard osztályban gyűlt, össze (38 induló 10 nemzet), ahol a helyi horvát versenyzők nagy harcban osztoztak a dobogós helyezéseken, megelőzve a világ ranglista élén álló francia, osztrák és lengyel egységeket. A horváth Laser csapat és az ő felkészülési rendszerük, az egyik vezető színvonalat jelenti ma a világon, így nem véletlen hogy más eredményes nemzetek (franciák, lengyelek, osztrákok, oroszok) is éltek a lehetőséggel, és vettek részt a verseny előtti 4 napos regatta előtti közös edzésen, illetve az erőfelmérőn. A legeredményesebb magyar laseres Fazekas György lett (LVE), aki a 19. helyen végzett a hat futam után.



A Laser Radial nyílt verseny volt fiúk és lányok részére, itt az élmezőnyt a horvát Európa-bajnok Tina Mihelics, és a franciák EB, VB helyezett versenyzője Sophie de Turkheim alkották. Végig kettejük fölényével zajlottak a futamok, ahol hajóvezetésben és taktikai fegyelemben kiemelkedtek a 21 fős 6 nemzetből álló mezőnyből. Mátyás Viktor (THE) legeredményesebb magyarként a hatodik helyet szerezte meg.



A Finn osztályban a nemzetközi színvonalat a legjobb horvát versenyzők mellet a Laserben kétszeres olimpiai érmes Vaszilij Zbogár, és a lengyel Rafal Szukiel emelték. Ebben a kategóriában külön érdeklődést jelentett, hogy május 6-16. között ugyanitt rendezik majd meg a Finn Nyílt Európa Bajnokságot, majd azt követően a Finn Masters EB-t. Ennek köszönhető, hogy népes magyar finnes csapat (10 fő) vett részt a versenyen, akik mindhárom korosztályt, a Junior, Senior, és Masters kategóriát is képviselték. A legjobb helyeken Pál Gaszton (BYC) és Beliczay Márton (Alba Regia SC) végzett, akik a 10. és 11. pozícióban fejezték be a versenyt.



A 470-eseknél volt a legkisebb a mezőny, csak 10 egység 4 nemzet képviseletében állt rajthoz. Itt három fiatal szlovén páros emelkedett ki a mezőnyből, akik szinte maguk között küzdöttek meg az érmes helyezésekért. Szigethi Botond-Joó Kristóf (BYC-VVSI) a 6., a Szamody Tamás-Bárdos Mihály egység (BYC) 1 pont különbséggel a 7. helyen végzett.





Sigmond András szövetségi kapitány értékelése szerint a magyarok teljesítményére általánosan jellemző volt, hogy versenyzőink nem tudták következetesen azt a taktikát vitorlázni, ami az adott körülmények mellett nélkülözhetetlen volt a jó eredmény eléréséhez. A viszonylag kicsi, de színvonalas mezőnyökben csak felkészült, jó versenyzők indultak, nem voltak „turisták”, és nem lehetett más taktikát vitorlázni, mint amit az egyenletes közép és erős szél, valamint az áramlás meghatározott. Ehhez jó hajókezelés, jó kondíció, jó sebesség, és mentális fegyelem kellett. Sajnos a magyar versenyzők a téli időszakban levitorlázott kevesebb óraszám alapján nincsenek még ezek birtokában, így versenyzőink többségénél hiányzik az a magabiztosság, ami Splitben a jobb eredmény eléréséhez kellett.



Sigmond András azért hozzátette, hogy a válogatott versenyzőkön kívül több fiatal versenyző is el tudott utazni Splitbe, és tudták vállalni a felkészülést, és az edzéseken, versenyen való részvételt, ami már önmagában is bíztató. Összesen 23 egység vett részt Magyarországról a Split Olympic Week versenyen.



Remélhetőleg most már a hazai lehetőségeink az időjárás tekintetében kedvezőbbek lesznek, és itthoni edzésekkel is tudják pótolni azt a vízi munkát, amivel a jelenlegi hátrányunk a horvát és a nemzetközi élvonalhoz képest csökkenthető.





Összetett eredmények az alábbi linken érhetőek el:

http://www.jklabud.hr/sosw/news/771-overall-results











Sigmond András

szövetségi kapitány



Székely-Nagy Katalin

sajtófőnök
 
 
Miért jó katamaránozni?
LG 32LE5300 LED televízió A portál azzal a céllal jött létre, hogy segítséget nyújtson Önnek a hajóbérlésben, útitárs keresésben, hajóskapitány választásban. Az oldal függetlenségét az bizonyítja, hogy törekszünk partnerként kapcsolatot létesíteni az összes a Magyarországon található tengeri hajóbérléssel foglakozó céggel. Hajóbérlés! Önnek nem kell egyesével felkeresnie a hajó charter cégeket, elég kitöltenie egy adatlapot, mi továbbítjuk a rendszerünkben található összes hajóbérlettel foglakozó cégnek, melyek ajánlatából Ön kiválaszthatja a legjobbat. Útitárs keresés! Sokan vannak, akik elmennének hajózni, de kevesen vannak egy hajóhoz. Mi megpróbáljuk összehozni a hajózni vágyókat, hogy ne kelljen lemaradniuk egy egész életre kiható élményről. Hajós kapitány (Skipper)! Nem ismer senkit, aki rendelkezik a megfelelő jogosítvánnyal, tapasztalattal a kiválasztott vízterületen. Ebben próbálunk segíteni, a folyamatosan bővülő adatbázisunkból Ön kiválaszthatja, fénykép, önéletrajz, vitorlás múlt alapján az Önnek legszimpatikusabb skippert. Ne feledje nálunk állandóan Boat Show van!
main_site_boat